A magyar egészségügy napja: ilyen orvosos mesékkel emlékezzünk meg róla gyermekeinkkel!

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Július 1-je minden évben A magyar egészségügy napjaként piroslik a naptárban annak érdekében, hogy ha az év többi időszakában nem is, de legalább ekkor megemlékezzünk az egészségügyi szektorban dolgozók áldozatos munkájáról. A Semmelweis-napként is ismert különleges alkalom ugyan nem világnap, de Magyarországon 1992 óta minden évben előkerül, méghozzá azért ekkor, mert 1818-ban július 1-jén született Semmelweis Ignác, akit az egyik leghíresebb magyar orvosként, az anyák megmentőjeként tartanak számon a gyermekágyi láz leküzdésében játszott kimagasló szerepe miatt.

Ebben az időpontban minden egyes esztendőben rengeteg szakmai elismerést és díjat adnak át az egészségügyi dolgozóknak (Kopp Mária-médiadíját, Professor Emerita és Emeritus címeket), de megemlékezések is szerveződnek országszerte. Réthelyi Miklós miniszter kezdeményezésére A magyar egészségügy világnapja 2011. július 1-től már munkaszüneti nap azok számára, akik az érintett területen dolgoznak.

Mivel orvosok és ápolók nélkül a modern civilizáció nem létezhet, a kérdéses ünnepnap alkalmából hívjuk fel gyermekeink figyelmét munkájuk fontosságára, beszélgessünk el az egészségügy lényegéről és működéséről, amit a következő mesékkel is illusztrálhatunk, illetve kiegészíthetünk:

Niki és Jázmin: A kis beteg

Niki és Jázmin kalandjait nem tekinthetjük amolyan hagyományos értelemben vett mesének vagy rajzfilmnek, hiszen egy iPadre elérhető interaktív applikációról van szó, de a készítők összeállítottak belőle egy nézhető és olvasható kis videót a Youtube-ra, aminek jóvoltából iPad nélkül is élvezhetjük ezt a rendkívül tanulságos és érdekes kis sztorit. A kis beteg című epizódban Jázminnak fülgyulladása lesz, így el kell látogatnia a doktornénihez, aki alaposan megvizsgálja, így mindent megtudhatunk arról, mi történt az orvosnál és a gyógyszertárban.

Bogyó és Babóca: A fülgyulladás

Noha Bogyó és Babóca csodálatos világában nem léteznek kórházak, orvosok viszont annál inkább. Ott van rögtön Bagoly doktor, aki több epizódban is előkerül annak érdekében, hogy meggyógyítsa az erdőlakókat. A fülgyulladás című epizódban Bogyó nagyon beteg lesz, fülfájásra panaszkodik, így Babóca elrohan Bagoly doktorért, aki megvizsgálja a kis csigafút, és megállapítja, hogy fülgyulladása van. Bartos Erika meséjéből nagyszerűen megtudjuk, hogy miért is olyan fontos az orvosok szerepe a mindennapokban, de más tanulságot is levonhatunk a rövidke kis epizódból.

Gryllus Vilmos: Maszkabál – Orvos

Nem egy klasszikus értelemben vett mese, de Gryllus Vilmos: Maszkabál sorozatán belül egy nagyszerűen animált, alig kétperces kis dalocskából ismerhetjük meg, hogy milyen fontos szerepet tölt be a gyerekek életében a doktorbácsi, akitől természetesen egy percig se kell félnünk, hiszen csak segíteni akar, még akkor is, ha éppen injekciót ad. A ritmusos kis énekelgetés során garantáltan minden gyermek megismerheti az egészségügy fontosságát!

Kisvakond és a gyógyszer

Bár orvos éppen nem szerepel benne, de Kisvakond történeteiben is találunk egy olyan epizódot, amikor kiderül, hogy az egészségügy és a gyógyszerek szerepe mennyire lényeges a mindennapjainkban. Ebben a részben Kisvakond mindent tűvé tesz egy fontos gyógyszer után, de a mese felhívja a figyelmet a természet patikájának lényegére is!

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!