A nagy találkozás
I. rész
A város szélén az egyik régi, kopottas házban lakott egy öreg, zsémbes úr, Bandi bácsi, aki mindig egyedül töltötte a napjait. Barátkozni nem szeretett, beszélgetni is inkább csak annyit, amit a jómodor megkívánt tőle. És, ha a természete nem volna elég sorscsapás a körülötte élőknek, ehhez jött még az is, hogy nagyon babonás is volt szegény.
Bandi bácsi gondosan ügyelt mindig arra, hogy szerencsés napjai legyenek. Már a reggeleket sem bízta véletlenre. Ahogy kinyitotta a szemét, gondosan ügyelt arra, hogy mindig a jobb lábával kelljen ki az ágyból és azt lehetőleg a jobb papucsába tegye és természetesen az ágy mellett legyen az a papucs, véletlen se szeretett volna rossz álmokat magának azzal, hogy azok bekerülnének az ágya alá. …és ezt még folytathatnám. A legjobban a fekete macskáktól tartott és a péntek 13-tól. A kettőre együtt pedig gondolni sem mert. Pont emiatt intézte úgy az ügyeit, hogy ezen a napon ki se kelljen dugnia az orrát a lakásból.
Hogy gyorsabban teljen az idő ezen a reggelen tovább lustálkodott az ágyában, majd a szokásos napi rutinját elvégezve, úgy döntött, hogy ha már ilyen szépen süt a nap mégis kimerészkedik a kertbe, levegőzni, de csak egy kicsit. Esernyőt is vitt magával, hogy ezzel elijessze az esőfelhőket, ha ne talán talán eszükbe jutna erre járni.
A kertben minden rendben volt, így hát pár perces séta után kinyitotta az ajtót, hogy belépjen a házba. Ekkor viszont egy kisebb szél kerekedett, ami becsapta utána az ajtót, amitől leesett egy kép a falról és a szög úgy elgurult, hogy hiába kereste, nem találta meg.
– Ajjaj, leesett a kép a falról, ez rossz szerencse!- kezdett morgásba Bandi bácsi. – Ráadásul el kell mennem a boltba szögért. De előbb lemegyek a konyhába sóért, hogy visszahozzam az elveszett szerencsémet. Így leandalgott a konyhába, kinyitotta a szekrény ajtaját, kivette belőle a sót és háromszor maga mögé dobott belőle 3 csipettel, majd vette a kalapját, az összecsukott esernyőt és nekiindult a boltba szögért. Akarom mondani elindult volna, ha az esernyő vége nem akadt volna be a padlózatba, amitől kinyílt.
– Ajjaj, még egy rossz szerencse! Nyitott esernyő a házban? – folytatódott a morgás, majd ismét visszaandalgott a konyhába, újból kinyitotta a konyhaszekrény ajtaját és ismét 3 csipetett szórt belőle a háta mögé. Az üvegcsét már nem tette vissza a szegrénybe, hanem mélyen a zsebébe tette, a falon lévő díszes patkót is megsimogatta, így kötve utasbiztosítást a boltig.
Eközben a szomszéd pajtába egy kedves fekete cicacsalád költözött be. A család négy tagból állt: Manci, a gondos anyacica, Pofi, a játékos apacica, Misztik, a legkisebb és kíváncsi kölyökcica, és , a macskatesó, aki a legjobb barátja volt Kormi.
Bandi bácsi híre a cicacsaládhoz is eljutott és a legkisebb cica, Misztik fejébe vette, hogy összebarátkozik ezzel a zsémbes öregúrral, ezért amíg a többiek nem figyeltek kiosont a kapun, hogy megkeresse őt. Ahogy szaladgált, ugrált egyszercsak meglátta közeledni Bandi bácsit. Nem kellett ismernie ahhoz, hogy tudja, Ő AZ!
Bandi bácsi vékony magas termetű őszes férfi volt, fején viseltes szalmakalap volt. Nyúlánk testén zászlóként lobogott zöld kockás inge, mancsettáját aranyszínű négylevelű lóherék díszítették. Esernyőjét sétapálcaként használva büszkén rótta a kisváros utcáit. Ezen a napon sem volt másképpen, annyi kivétellel, hogy most Ő és Misztik találkozott a szerszámbolt előtt.
Ahogy meglátták egymást, megdermedtek. Nézték egymást néma csendben percekig. Misztik boldogságában csak állt az öregúr előtt és szíve újjongott, hogy végre találkozhat a kisváros leghíresebb emberével. Bandi bácsi is állt megdermedve, lába földbe gyökerezett, izzadt a tenyere, reszkettek a lábai és már meg is bánta, hogy reggel kikelt az ágyából.
A kis fekete cica látva, hogy Bandi bácsi ijedten áll, úgy döntött, megpróbálja megszerettetni magát vele, és szelíden közelített az öreghez, majd féktelen dorombolásba kezdett. Bandi bácsi pedig ettől hirtelen megindulva megbotlott egy kőben és hasra esett.
– Hagyjál békén, te fekete szörnyeteg! – kiáltotta teljes félelmében Bandi bácsi.
– Miau! – válaszolta Misztik, és odadörgölte magát a földön fekvő arcához.
Bandi bácsi arcát a szőrős kis test csak simogatta, dörgölődött hozzá és dorombolt neki, de az öreg mindennek ellenállt, csukott szemmel reszketegen fújással és morgással próbálta ezt a kis feketeséget elkergetni. Majd mikor már sikerült nagy nehezen felállnia, leporolta magáról a föld porát és a zsebe mélyére nyúlt a sóért.
Igen ám, de az esés következtében az üvegcse eltört és kiszakította a nadrágját, amin keresztül csak folyt és folyt a só mindegyszálig a földre.
– Köszönöm, kis fekete szörnyeteg, most már mehetek az élelmiszerboltba is! – morogta Bandi bácsi idegesen.
