Téved, aki azt hiszi, hogy el lehet kényeztetni a babákat

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

A szülők körében gyakran egészen általános vélekedés, hogy a babák elkényeztethetők. Különösen a nagyszülőket érik ezek a vádak, de fordítva is rengeteg esetben hallani, hogy ne hordozzuk annyit a gyereket, ne ugorjunk az első sírásra, ne vegyük fel azonnal, mert elrontjuk őket.

Több szakértő is határozottan egyetért azonban azzal, hogy a kisbabák még nincsenek olyan alapvető fejlettség birtokában, amivel kijelenthető lenne, hogy elkényeztethetők. Éppen ellenkezőleg, a rájuk való reakció kifejezetten fontos eszköz a szülők kezében.

Milyen az elkényeztetett gyerek?

Elkényeztetett gyereknek azokat a lurkókat nevezzük a szakirodalom alapján, akik túlzottan énközpontúak. Ez egy többéves pici esetében talán valós probléma lehet, amikor tudatosságból próbálja meg úgy irányítani a hétköznapokat, hogy azzal a saját malmára hajtja a vizet.

Csakhogy egy párhetes vagy párhónapos kisbaba esetében ez nem nevezhető valós problémának, hiszen az ilyen apróságok még nem rendelkeznek tényleges énképpel, nem beszélhetünk életkorhoz kapcsolódó határokról, vagyis amennyiben kimagaslóan odafigyelünk rájuk, akkor sem tudnak hozzászokni.

Esetükben tehát nem szabad még korlátozásokat elrendelni vagy bevezetni. Éppen ellenkezőleg, ebben az időszakban a saját dolgunkat is megkönnyíthetjük, illetve a gyerek és a szülő közti köteléket egyaránt könnyebb kialakítani ezzel.

Érdemes reszponzív módon nevelni a gyereket

Több szakértő, köztük Mary Ainsworth és T. Berry Brazelton is megállapították már korábban, hogy az első hetekben és hónapokban a reszponzív gyermeknevelés gyakorlata a leghatásosabb. Ennek a lényege, hogy mindenre azonnal és határozottan reagál a szülő, méghozzá a babának leginkább tetsző módon.

Ez fontos, mert a csecsemő felvétele, a legapróbb jelzéseire adott reakció képes növelni a szülő és a gyermek közti kötődést. Ezt valamiért rengetegen elkényeztetésnek nevezik vagy látják, holott a szakértők határozottan egyetértenek abban, hogy itt éppen ennek az ellenkezője történik, ezzel javul a pici mentális egészsége, sőt a kötődés is növelhető.

A csecsemők még nem képesek manipulációra

Hogy miért nem lehet elkényeztetni a kisbabákat, azt a leginkább egy 1993-as tanulmány bizonyítja be, melyet Jean Peaget jegyzett le és figyelt meg. Vizsgálatai szerint ugyanis a kisbabák még nem képesek arra, hogy tudatosan manipulálják a környezetüket, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy elkényeztetni sem tudjuk őket.

Ennek ellenére sajnos nagyon sok tévhit uralkodik erről az emberek körében, ráadásul mind olyan téves elgondolások, melyek a fentiek tükrében sajnos rossz hatást gyakorolhatnak a legkisebbekre.

Minden babának más és más az igénye arra, hogy mennyit legyen kézben. Ha sokat sír és csak hordozva nyugszik meg, annak bizonyára megvan a maga oka. Főként mentális oldalról, tehát komoly kárt okozhatunk a piciben, ha holmi nagyszülői vagy barátnői útmutatásra úgy neveljük a picit, hogy hadd sírjon a kiságyban, inkább nem vesszük fel, nehogy elkényeztessük.

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!

A meseírás

Egy szép napon a három lurkó, Tincsi, Íku és Kesu elhatározta, hogy saját mesét szeretne írni, de mivel nem tudtak megegyezni a témát illetően úgy

Tovább olvasom »