Mivel a Mesehős elindulásával együtt az egyik legfontosabb hivatásunkká vált, hogy kedvet hozzunk a gyermekek számára az olvasáshoz, ezért új cikksorozatot indítunk elsődlegesen azoknak a szülőknek, akik szeretnének folyamatosan friss és tartalmas olvasnivalót adni gyermekük kezébe.

Kate DiCamillo: Flóra és Odüsszeusz

Gyermekünk sokkal komolyabb, mint az átlag? Nagyon érdeklik a felnőttes dolgok, mi több a felnőttek világa? Ebben az esetben Kate DiCamillo műve, avagy a Flóra és Odüsszeusz biztosan jó választás lesz a számára több okból kifolyólag is.

A mű történetének főszereplője Flóra, aki egy mindössze 11 esztendős kislány, de korát meghazudtoló módon rengeteget gondolkozik a világ dolgain. Sőt, szülei szerint talán túl sokat is, ezért gyakran nevezik túl komolynak a kortársaihoz mérten. A környezetében úgy vélekednek róla, hogy kifejezetten szomorú dolog, hogy egy ennyire aprócska és fiatal gyermek ilyen negatív szűrőn keresztül lássa a világot, illetve vélekedjen a reményről, pontosabban inkább a reménytelenségről.

Flóra karaktere tehát visszatetsző: vagy azonnal megfogja az olvasót, vagy rögtön a pokolba kívánja. Merthogy a főhősben rengeteg cinizmus lakozik annak ellenére is, hogy képes igazán, tiszta szívből szeretni. Annak ellenére is, hogy szeretete valójában inkább egy mókus iránt kerekedett ki, és annyira nyitott szívvel áll az állathoz, mint embertársaihoz. Flóra részéről a szeretet mély és rendíthetetlen a mókus kapcsán, pontosan olyan, mint amiben a mindennapok során egyre ritkábban van részünk.

Persze közel sem csak a szeretetről szól ez a könyv. Odüsszeusz ugyanis valójában egy szuperhős, de ezt Flórán kívül senki sem tudja. A kisállatot ugyanis miután felszippantja a szomszéd porszívója, azon kívül, hogy túléli, valójában képessé válik arra, hogy repüljön, sőt verset írjon. Így válik Flóra képregényének főhősévé, gyermeki fantáziájának köszönhetően pedig ez az aprócska állat képessé válik arra, hogy egy képességekkel felruházott csodává váljék.

A csoda pedig Flóra esetében a társ, a kötődés érzését nyújtó valaki, aki hiányzik számára a mindennapokból, de Odüsszeuszban megbízhat, benne reményt kelthet, ő segít megmenteni a bajtól, ő viszontszereti a lányt, ezért lassan ő jelenti majd számára az egész világmindenséget. A kis mókus röviden az, aki Flóra életében boldogságot és vidámságot képes varázsolni.

Noha a regény elsődlegesen gyermekeknek szól, valójában azonban egy sokkal felnőttesebb, érettebb gondolkodást igénylő történetről van szó, amit nem feltétlenül a legfiatalabbaknak címeztek, de a fiatal tinédzserek már feltétlenül tehetnek vele egy próbát. Érdemes ugyanakkor felnőtt fejjel is elolvasni, hiszen számukra is görbe tükröt tud mutatni ez az aranyos kis történet, ami közel sem nevezhető szokványosnak a gyermekirodalomban.

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…