Milyen meséket olvassunk a legkisebbeknek?

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

A meseolvasás varázsa már meglepően apró korban képes lekötni a gyerekeket. Mondhatni az első kötelékek és közös elfoglaltságok között található, ami a szülő és a gyermek között létrejön, azonban sok anyuka és apuka kétségbe van esve, amikor arról kell döntenie, hogy milyen mesét válasszon a legkisebbek számára. Lássuk a kapcsolódó tudnivalókat!

Az első hónapokban még nem a mese számít

Amit fontos kiemelni rögtön itt az elején, hogy az egészen apró gyermekeknél, az első hónapokban még közel sem a mese cselekménye, a történet az, ami számít ezen a téren, sokkal inkább az, hogy anya és apa foglalkozik vele, beszél hozzá, mesél neki, miközben valamit a kezükben fognak, ami dugig van csodálatos, színes képekkel.

Ezért nagyon szerencsés nagyjából egyéves korig, ha olyan lapozgatható könyveket választunk a kicsik számára, melyek vagy egyáltalán nem tartalmaznak szöveget, vagy csak egy-egy szót, mondatot. A képek lényegesebbek, hogy felismerjék a tárgyakat vagy az állatokat a nagyvilágból, melyeket az apróságok természetesen igencsak boldogan fedeznek fel és vesznek szemügyre.

Ebben a korban kifejezetten nagy népszerűségnek örvendenek a rágható vagy pancsoló kiskönyvek, melyeket még fürdés közben is nézegethetnek a kicsik, és szintén a képek, a színes ábrázolások kapják rajta a főszerepet a szövegezés helyett. Természetesen a papíralapú könyvek is ennyire sikeresek, csak kevésbé mókásak, ha nem lehet őket elvinni fürdeni!

Később már fontos a lapozhatóság és a szöveg

A gyerekek nagyjából az első életévük betöltését követően kezdenek rájönni arra, hogy a könyv egy önálló médium, amiben történetek vannak, amit lapozni lehet, illetve kell is azért, hogy anya vagy apa el tudja mesélni belőle a cselekményt. Emiatt nagyjából hároméves korukig érdemes áttérni a hagyományos könyvalakzatra, a vékonyabb lapos, több szöveggel rendelkező megoldásokra.

Ezeknek a könyveknek leginkább a lapozás lesz a lényege, így érdemes még a vastagabb, kartonált megoldások mellett dönteni, de vegyük figyelembe a nagy ábrázolásokat, valamint azt is, hogy számukra már fontos a történet, a szereplők, hogy miről szól a könyv. Míg a legkisebbek megelégszenek az egyszerűséggel, itt már bonyolódnak az események.

Mesehősök és fantáziavilágok itt még annyira nem jellemzők, de az állati szereplők, a hétköznapi élethelyzetek, a gyerek által ismert szereplők, megoldások és fordulatok kifejezetten jó döntésnek bizonyulhatnak.

Az óvodában minden megváltozik

Nagyjából négy-öt éves korban történik a következő nagy változás a gyermekek életében, ami hatást gyakorol a „könyvolvasási” és könyvválasztási szokásaikra. Ezen a ponton már el kell jutnunk velük a hagyományos könyvformátumhoz, a vastag külső borító által közrefogott vékony oldalakhoz, de a gazdag és színes ábrázolásmód továbbra is lényeges tulajdonság lesz a döntés során.

Nem véletlenül, hiszen a kicsiket még mindig ezzel lehet majd megfogni, de agyuk fejlődésével az egyre bonyolultabb történeteket is képesek rögzíteni, éppen ezért már választhatunk több szöveggel rendelkező könyveket is nekik. Törekedjünk a jó olvashatóságra, hiszen ne felejtsük el: az ilyenkor vásárolt könyvek már az első támaszaik lesznek az iskolába érve!

Sőt, az sem kizárt, hogy ezek a könyvek lesznek a segítségeik abban, hogy megtanuljanak olvasni idejekorán. Fontos ezen a ponton már kizárólag az érdeklődési köréhez igazodó kiadványokat választani, miközben megjelenhetnek a színen a mesehősök, a fantáziavilágok, a példaképek és így tovább.

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!