Mi az az alfa generáció, és miért fontos tudnunk róla?

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Azok a gyerekek, akik 2010 után születtek, az úgynevezett alfa generáció tagjai, a digitális korosztály, akik már azelőtt elsajátítják az okoseszközök kezelését, hogy megtanulnának olvasni vagy írni. A mai gyermekeknek, a mai alfáknak az élete egészen más, mint amilyen a miénk volt annak idején!

Mi a különbség?

Inkább az a kérdés, hogy mi nem? Míg annak idején a képzeletünk volt a legnagyobb játékszerünk, órákon át tudtunk játszani a szabadban egyetlen bottal, miközben barkácsoltunk, ügyeskedtünk, szerepjátékoztunk, versenyeztünk vagy rajzoltunk, addig a mai gyerekek egy lényegesen gyorsabb, ingergazdag környezetbe csöppentek bele, az események és a trendek olyan gyorsan váltakoznak, mint a reklámok a tévében.

Az alfa generációs gyerekek első korosztálya 2020-ban töltötte be a 10 éves átlagéletkort, vagyis az első felnőtteket még nem termelte ki ez a közeg, így nehéz messzemenő következtetéseket levonni, de ennek ellenére is lényeges odafigyelni ezekre a gyerekekre. A kezükben ugyanis a kütyük révén óriási lehetőségek lakoznak, de ugyanezek több szempontból veszélyesek is lehetnek.

A netes szörfözés, a kütyük magabiztos ismerete, az applikációk és szoftverek kezelésének elsajátítása ugyanis idejekorán kapukat nyit előttük a világra, de ez a sokszínűség ugyanilyen könnyen taszíthatja őket az érdektelenség mocsarába is. Emiatt lényeges, hogy az alfa generációs gyermekeket tudnunk kell megfelelően kezelni, hiszen nem szakíthatjuk ki őket a digitális világból, ugyanakkor nem is engedhetjük meg, hogy teljesen elveszítsék a kapcsolatot a korábbi generációkkal, hiszen ezzel hatalmas szakadék képződik. A felelősség pedig ebben az esetben a szülőké!

Mire figyeljünk, ha alfa generációs gyermekünk van?

Éppen az imént említett kevés tapasztalat miatt nagyon nehéz kipróbált tanácsokat adni a szülőknek, azonban vannak olyan szakértői vélemények, melyek betartása és alkalmazása szerintünk is jó ötlet lehet.

Példának okáért ilyen a kellő felvilágosítás. Megfosztani ugyanis nem szabad a gyermekeket a digitális örömöktől, egy ilyen cselekedet teljesen elvágná lurkónkat kortársaitól és a mai világtól, azonban szabályozásra szükség van. Fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy a világhálón is leselkedhetnek rá veszélyek, találkozhat erőszakkal, bűntényekkel, ugyanígy egy ártatlannak tűnő mobiljátékban. Tanítsuk meg rá, hogy furcsa dolgok tapasztalásakor – bátran konkretizáljunk is neki – azonnal kérje valamelyik szülőjének a beavatkozását, de azért ne bízzuk a véletlenre, állítsunk be szűrőket, mindig járjunk egy lépéssel a gyermekünk előtt.

Mutassuk meg nekik az életet! A gyerekek nagyon fogékonyak az újdonságokra, a számukra szokatlan dolgokra. Hogy a digitalizációt a társadalom gyakorlatilag rájuk erőlteti, számukra a természetjárás, a túrázás is egyfajta szokatlan dolognak tekinthető. Emiatt vigyük őket minél többször és minél többet a szabadba, sétáljunk, túrázzunk, kerékpározzunk velük, ismerje meg a környezetét, akár kössük össze mindezt egy kapcsolódó telefonos applikációval vagy segédenciklopédiával, hogy az ő nyelvén szóljunk hozzá. Tanítsuk meg a külvilág élvezetére, a friss levegőn töltött idő fontosságára, adjunk neki tényleges emlékeket, mutassuk meg, hogy egy erdő vagy egy virágos rét a világ legnagyobb játszótere lehet.

Azért korlátozások persze legyenek! Hiába ülnének ők egész nap telefonnal a kézben vagy tátott szájjal a számítógép előtt, azért a szülő feladata, hogy miközben nem zárja el őt a digitalizációtól, a saját korosztályától, teret ad a gyermek számára a mozgásra, a tanulásra, a régi életmód, a régi értékek megtapasztalására. Csak úgy építhetnek ugyanis ők biztos világot a jövőben, ha közben megvannak az alapok, a tradíció, a hagyományok, a régi értékek. Ezt az alfa generációnak is el kell sajátítania ahhoz, hogy életképes nemzedék lehessen.

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!