Kutatás igazolja, hogy jobb a kedve a pocaklakónak, ha vidám a kismama

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Minden kismama tisztában van vele, hogy a terhesség során a személyes hangulata alapvetően meghatározza, hogy milyen kedve van a pocakban a kisbabájának. A két élet ugyanis rendkívül szorosan kötődik egymáshoz már egészen az első hetektől és hónapoktól kezdődően.

Nemrégiben azonban végre egy kutatás is alátámasztotta, hogy amennyiben a leendő édesanyja jó kedvű, boldog, kedélyállapota pedig kielégítő, akkor az a pocaklakóra egyaránt jó hatást gyakorol. Sőt, még arra is reagál, ha a kismama nevet!

A nevetés pozitív hatásai a kisbabára

Azt már korábban sikerült kimutatniuk a szakembereknek, hogy amennyiben egy kismama nevet, akkor az anatómiailag is hatással van a pocakban fejlődő gyermekre, ezáltal a nevetőizmok mozgásának hatására a baba gyakorlatilag fel-le ugrándozik odabent, amit nemcsak azt követően élveznek az apróságok, hogy megszülettek.

Ez azonban még közel sem minden! Dr. Camille Hoffman, az egyik denveri kórház szülés-nőgyógyásza ugyanis egy kutatás során kiderítette, hogy a nevetés, a hozzá kapcsolódó jó kedélyállapot rendkívül jó hatást gyakorol az édesanya mellett a gyermekre is. A pozitívabb hozzáállás miatt ezek az anyukák kevesebbet szoronganak, sokkal vidámabbak, és a megszületendő gyermekükre is átragad ez a sok pozitív tulajdonság, így például az is, hogy könnyebben megbirkóznak a stresszel.

A stressz a terhesség egyik legnagyobb ellensége

Nemcsak a foganást, hanem a gyermek kihordását egyaránt alaposan megnehezíti és kellemetlenné teszi, ha a kismama gyakran stresszes. A szakemberek szerint ráadásul azok a gyerekek, akik már a pocakban kimagaslóan sok stresszhatást éltek át, sokkal hajlamosabbak lesznek a depresszióra, illetve általánosságban egy szomorkásabb temperamentumot vesznek fel.

A babák pedig  megérzik, ha az anyuka stresszes, hiszen ilyenkor eleve sokkal szaporább a pulzus szám is, ami össze sem hasonlítható azoknak a kismamáknak az állapotával, akik rendszeresen meditálnak, azaz kielégítő HRV-vel – szívfrekvencia variabilitással – rendelkeznek.

A HRV teszt eredményei

A fentiek miatt Hoffman doktornő és társai speciális HRV tesztet végeztek el néhány kiválasztott kismamán és kisbabán, aminek hatására egészen lenyűgöző eredmények születtek az ultrahangos vizsgálatok során.

Amikor a kismama az ultrahangos vizsgálat alatt a képernyőn keresztül nézte babáját, a HRV értékei jellemzően javulást mutattak. Miután tehát az anyuka megnyugodott, az rögtön pozitív hatást gyakorolt az egészségi állapotára, illetve az autonóm idegrendszeri működésére egyaránt.

Nem nehéz innen visszautalni az első bekezdésekben taglalt korábbi kutatásokra, melyek alapján a kismama pozitív egészségi állapota kötődik a kisbabáéhoz, tehát érdemes arra törekednie minden állapotos hölgynek, hogy minél jobb hangulatba kerüljön, minél vidámabb legyen, hiszen ezzel kimagaslóan jó hatást gyakorol gyermekére is.

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!