Kiderült, hogy miért csak akkor nyugszanak meg a kisbabák, ha felállunk és sétálgatunk velük

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Minden fiatal szülő számára egy rendkívül nehéz időszaknak tekinthető a szülés utáni első néhány hónap, hiszen rengeteg olyan furcsasággal kell ilyenkor megküzdeniük a gyermek kapcsán, amire korábban egyáltalán nem gondoltak volna.

Példának okáért ide sorolható az is, amikor a gyermek sír, mi ülve kézbe vesszük vagy fekve a hasunkra helyezzük, azonban csak és kizárólag akkor hajlandó megnyugodni, ha felállunk, illetve sétálgatunk vele egy kicsit, de legalábbis rugóztatjuk a lábunkat.

Már a tudomány is vizsgálja a kérdést

Sokakban felmerül ilyenkor a kérdés, hogy vajon miért van ez így? Miként képes megérezni egy párnapos csecsemő azt, hogy éppen ülünk vagy állunk vele? A kérdés bár eléggé költői, azonban biztosan mindenkit nagyon foglalkoztat, hiszen kifejezetten kellemetlen tud lenni, amikor az éjszaka kellős közepén, mindössze néhány óra alvás után képtelen másként megnyugodni a gyerek, csak úgy, ha kézben van és sétálgatunk vele a szobában.

Egy tanulmány most például bebizonyította, hogy a hat hónaposnál fiatalabb csecsemők azonnal képesek voltak megnyugodni abban az esetben, ha édesanyjuk a kezükbe vette őket, illetve járkálgatott velük, sőt mi több, ilyenkor a gyerekek pulzusa sokkal gyorsabban csökkent, mintha az édesanya ülve maradt volna.

Más emlősöknél is megfigyelhető a jelenség

Amint arra egy friss kutatás felhívta a figyelmünket, az anya hordozása, valamint a kisbaba megnyugvása közti összefüggés egyáltalán nem csak emberi sajátosság, más emlősöknél is találkozhatunk vele.

Példának okáért az egérkísérletek során is bizonyításra került hasonló összefüggés, ami egyenesen megdöbbentő. Egyrészt azért, mert az egereket eddig nem hittük túl gondoskodó állatoknak, másrészt pedig azért, mert ezzel kiderült, hogy az az emberi anyukák nincsenek egyedül nehézségeikkel, ez a problémakör az állatvilágban egyaránt megfigyelhető.

Mindez azt jelenti a gyakorlatban, hogy mindez egy ösztönszerű folyamatnak tekinthető, vagyis az édesanyák pontosan tudják, mi a jó a gyermeküknek, hiszen sokan automatikusan felveszik és felugranak, ha sír, meg sem próbálják fekve vagy ülve nyugtatgatni.

Mit mond a tudomány?

A tudományos megfigyelések során egyébiránt a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a kisbabák a központi idegrendszerükkel érzékelik, ha édesanyjuk felveszi őket, vagyis a folyamat rögtön egy reakciót vált ki belőlük.

A háttérben ugyanakkor egy evolúciós sajátosság állhat, mégpedig az, hogy az ember két lábon jár, és az anyáknak már a terhesség során is folyamatosan fel kell állniuk ahhoz, hogy elláthassák alapvető feladatukat, vagyis a gyermekek az evolúciós fejlődés során hozzászoktak a hordozáshoz, illetve ma már ösztönösen el is várják ezt szüleiktől.

Ezért van az, hogy egyre nagyobb figyelem terelődik a babahordozás tudományára, hiszen ma már sok anyuka a mindennapi teendők során is maga mellett tartja gyermekét, ami a megfelelő eszközökkel egyáltalán nem megerőltető.

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!