Jobban fejlődnek a nyelvi készségek, ha az édesapa mondja az esti mesét

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Újabb kutatás bizonyította be, hogy mekkora hatást gyakorol a gyermekre az édesapa személye, hiszen a Harvard Egyetem szakértőinek sikerült bebizonyítaniuk: amennyiben az apuka mondja az estimesét, még a nyelvi készségek is sokkal jobban fejlődnek.

Nyilván ez a tudás, illetve ez a készség az anyukáknál is fejlődik, azonban az egyetem szakemberei arra a következtetésre jutottak, hogy ha az apuka mesél, akkor ez a hatás lényegesen felerősödik. Hogy miért van ez, illetve miként jutottak a kutatók erre a következtetésre?

A nyelvi- és a kommunikációs készség egyaránt fejlődik

A Harvard Egyetem kutatói által közzétett kapcsolódó tanulmány statisztikai alapokon bizonyította be elsőként, hogy mekkora hatást gyakorol a gyermekekre az, ha az anyuka helyett az apuka vállalja magára az esti mese felolvasását, illetve emlékezetből való visszamondását.

Mint a számok bebizonyították: azoknál a családoknál, ahol rendszeresen az apa mesélt – akár délután, akár este, ez nem volt lényeges –, a gyerekek lényegesen fejlettebb nyelvi- és kommunikációs képességekkel rendelkeztek azokhoz a lurkókhoz mérten, akik mindig csak az édesanyjuktól hallottak mesét.

Miért lehet ez?

Mivel igazán különös a fenti eredmény, ezért nyilván mindenkit foglalkoztat a dolog miértje! Elisabeth Duursma professzor, a kutatás egyik résztvevője elmondta, hogy téved, aki azt hiszi, hogy az apák személyisége vagy éppen a mélyebb hangtartomány az oka mindennek, a vizsgálatok során egyszerűen úgy találták, hogy az apák szimplán másként mesélnek, mint az anyák.

Miután a szakemberek alaposabb vizsgálatnak vetették alá az anyák és az apák meseolvasási szokásait, azt tapasztalták, hogy az erősebb nem képviselői lényegesen összetettebb nyelvezetet használtak a gyerekek előtt, hajlamosak voltak ezért folyamatosan átírni a szöveget gondolatban, és összekapcsolni az eseményeket a mindennapokból vett valós történésekkel.

A professzor kiemelte, hogy amikor a mesében szóba került például egy létra, az anyukák nem ragadták ki a környezetből, azonban több apuka is kapcsolt hozzá eseményeket, például azt, hogy segítségével fel lehet mászni a tetőre és így tovább. Az anyák persze másban voltak jók, ők például a képleírásokra mentek rá, a színekre, a formákra, melyekkel ha nem is a nyelvi készségek, de más tulajdonságok nagyot fejlődhetnek.

Az apák szerepe más a gyereknevelésben

Több kutatás is bebizonyította már korábban, hogy az apák egészen más szerepet játszanak a gyermeknevelésben, mint az édesanyák, egészen újszerű interakciók és ingerek érik ilyenkor a kicsiket, legyen szó egyszerű birkózásról vagy valami olyan tevékenységről, amit az anyukák gyakran inkább látni sem bírnak.

Mi is összefoglaltuk például annak a kutatási anyagnak a legjavát, amiben bizonyosságot nyert, hogy a gyermekeknek szükségük van az apával töltött időre, mert az apák jellemzően másképpen játszanak a kicsikkel, ami egészen más tulajdonságaikat és készségeiket fejleszti. A birkózások során például a gyerekek megtanulják a határaikat, az indulatok kezelhetőségét és így tovább.

Nyilván a kutatáshoz hozzátartozik, hogy mivel általában az anyák mindig többet foglalkoznak a gyermekekkel, ezért a gyerekek már abból rengeteget profitálhatnak, ha több időt tudnak eltölteni az édesapjukkal. Rendszerint ők is vágynak erre, csak mindennapi elfoglaltságaik, így főként a munka ezt kisebb korban nem mindig teszi lehetővé, hiszen a számlákat akkor is fizetni kell, ha anya otthon van a gyerekkel. 

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!