A rajzfilmek világában hosszú évtizedek óta olyan súlyos túltermelés van, hogy kis túlzással lehetetlenség minden egyes új megjelenést nyomon követni, illetve megismerni. Ennek köszönhetően rengeteg olyan rajzfilm merült feledésbe az idők folyamán, melyek egyébként nagy figyelmet érdemeltek volna. Cikksorozatunk részeként néhány ilyen elfeledett klasszikust szeretnénk elővenni és újra bemutatni olvasóinknak!
A Mikulás és a varázsdob
Mivel hétvégén itt a Mikulás, ezért úgy döntöttünk, hogy Elfeledett klasszikusok rovatunk aktuális részében egy a témához kapcsolódó rajzfilmet veszünk elő, hiszen sajnálatos módon rengeteg olyan nagyszerű, magyarul is elérhető mese létezik a Mikulásról, amit elő lehetne szedni ebben az időszakban, és a gyerekeket kiszakítva a szokásos menetrendből, leadni őket néhány csatornán.
Az egyik ilyen A Mikulás és a varázsdob című részben finn, részben magyar készítésű televíziós rajzfilm, amit már egy korábbi rajzfilm-ajánlónkban is olvasóink elé tártunk, most azonban egy kicsit alaposabban megvizsgáljuk, hogy miről van szó, és miért merülhetett feledésbe érthetetlen módon.
A kérdéses rajzfilmet eredetileg 1996-ban készítették és mutatták be elsőként Finnországban és Magyarországon is. Bár kimagasló minőségű produkció, itthon valamiért mégis csak az HBO adta le, és sem a Mikulást, sem a karácsonyt nem sikerült megcélozniuk vele a december 8-ra időzített premierre, ellenben a finneknél például Szenteste, azaz december 24-én vetítették.
Pedig a produkció minőségével nem volt gond, nagyszerű animációk, kiváló történet és jó szinkronok jellemezték, olyan magyar hangokkal találkozhattunk benne, mint Szabó Ottó, Beregi Péter, Zsurzs Kati, Szalay Csongor vagy éppen Molnár Ilona. A mesét ráadásul kitűnő betétdalok díszítették, melyek közül a Gyere hát közénk című kezdetű tételt még biztosan sokan ma is felidézik, ha annak idején látták a mesét.
A történet
A Mikulás és a varázsdob legnagyobb különlegessége, hogy nem egy szokványos Mikulástörténet, hanem egy teljesen egyedi, mégis tanulságos sztori, melyben a Mikulás a szokásos munkáját végezve a hozzá beérkező leveleket nézegeti a gyerekektől. Ekkor talál egyet ez Csibész nevű kisfiútól, aki megpróbálta lerajzolni, hogy mit szeretne a nagyszakállútól. Csakhogy a rajzot nem tudják megfejteni, de ami még rosszabb, hogy rövidesen kiderül: a levelet a kisfiú 50 évvel ezelőtt írta, azóta pedig a postán hevert elveszve.
Csibész pedig mára felnőtt, sőt meg is öregedett, Sámán lett belőle, és soha nem tudta feldolgozni, hogy a Mikulás nem teljesítette a kívánságát. Ezért elhatározza, hogy megleckézteti az öreg jótevőt, méghozzá azzal, hogy ellopja a sarki fényt. Terve majdnem össze is jön, csakhogy Csibész találkozik a Mikulással, aki elmondja neki, hogy nem az ő hibájából nem teljesült a kívánsága.
Sőt, az is kiderül, hogy Csibész azon a rajzon saját magát rajzolta le a Mikulás manójaként, mivel szeretett volna csatlakozni hozzá. Természetesen a nagyszakállú Télapót nem kell győzködnie, miután Csibész a varázsdobjával meggyógyítja őt a náthájából, manói közé fogadja őt, és együtt viszik ki az ajándékot a gyermekeknek, sőt az északi fény is újra felgyullad.
A tanulság
Sok tanulságot tartalmaz ez az aranyos kis mese, de a legfontosabb alighanem az, hogy a Mikulás varázsát, jótét tulajdonságait megerősíti a gyerekekben korunk embertelen világában, ahol egyre kevesebb csoda történik már. Itt azonban vannak még csodák, van még happy end, van még szeretet és béke, mint ahogyan az is kiderül, hogy a megbocsátás bizony az egyik legfontosabb erényünk.
