A legtöbb fiatal szülő szinte biztos, hogy nem tudja, mit vállal, amikor úgy döntenek: gyermekük lesz. Mások talán figyelmeztethetik őket arra, hogy minden megváltozik majd, de amíg meg nem érkezik a pici, addig úgysem tudják felfogni a helyzet súlyát.
Ennek köszönhetően nagyon sokszor a megszülető kisbaba tönkreteszi a házasságokat úgy, hogy ő maga nem is tud semmiről, illetve nem szándékosan rondít bele az összképbe, egyszerűen csak a szülőknek nincs fogalmuk arról, hogy milyen lesz, miután egy kis életről kell gondoskodniuk. Ha megromlott a szülés után a házasság, íme pár tipp, hogy mivel hozhatjuk helyre!
Minél előbb ágyba kell bújni!
Noha a szülés után sok kismama gondolni sem bír a szexre, azonban akár tetszik, akár nem, mielőbb vissza kell állítani a szexuális aktivitást. Hiába mondják sokan, hogy egy kapcsolatban nem ez a lényeg és nem ez a legfontosabb, valójában azonban nagyon komoly összetartó erőt képvisel a jó szex.
Így amint orvosilag engedélyezett az együttlét, olyan gyakran használjuk ki a lehetőséget, amilyen gyakran csak tudjuk, hiszen a férfiak igénye ezen a téren nem változott, és a nők számára is jót fog tenni, hiszen csökkenti a stressz mértékét, még ha a nagy romantikus, sok-sok órás együttléteket egy ideig a háttérbe kell szorítani.
Meg kell próbálni kettesben is maradni!
Ez gyermek mellett nem egyszerű, sőt kimondottan nehéz, de nagyon fontos a szülők részéről, hogy a megszületett baba ellenére is próbáljanak minél több időt kettesben tölteni, amihez nagy segítség lehet egy-egy nagyszülő, egy testvér, de szükség esetén a bébiszitterre se sajnáljuk a pénzt.
Hiszen a kapcsolatunk megmentéséről van szó, amiért tennünk kell valamit. Persze ne gondoljunk óriási dolgokra. Nem kell többnapos nyaralás, pláne egy párhónapos baba mellett, bőven elegendő lehet egy romantikus vacsora vagy egy séta a parkban, a közeli erdőkben, a lényeg az, hogy újra legyen idő arra, hogy kettesben maradjunk.
Ne felejtsünk el kommunikálni!
A kommunikáció mindennek az alapja. Egy párkapcsolatban különösen fontos, hiszen azok az emberek, akik képtelenek kommunikálni és beszélni egymással, azok soha nem tudják majd megbeszélni a problémáikat, ezáltal a legkisebb konfliktusból is hajlamosak óriási veszekedést kovácsolni.
Csakhogy ezek az esetek még tovább mélyíthetik köztük az ellentéteket, ami egy kisbaba mellett óriási problémát okozhat, így minden nap, legalább lefekvés előtt próbáljunk meg hagyni magunknak legalább egy 10-15 percet, amikor csak egymással beszélgetünk és előhozzuk a problémákat, ezekkel együtt pedig a megoldásokat is.
Ha nem kommunikálunk, a kialakuló gondok, neheztelések egyre csak sokasodnak, a tüskék egyre mélyebbre tolódnak, mígnem eljutunk a szakadék szélére, ahonnan már nem lesz visszaút, sőt már a kommunikáció sem segít, hiszen a problémák feltolódtak, és külső segítségre lesz szükségünk. Ne jussunk el odáig!