Olvasnivaló gyerekeknek: Michael Ende – Momo

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Mivel a Mesehős elindulásával együtt az egyik legfontosabb hivatásunkká vált, hogy kedvet hozzunk a gyermekek számára az olvasáshoz, ezért új cikksorozatot indítunk elsődlegesen azoknak a szülőknek, akik szeretnének folyamatosan friss és tartalmas olvasnivalót adni gyermekük kezébe.

Momo

A Momo elnevezés rengeteg gyermekben ébreszt még mindig nagyon rossz érzéseket, hála annak a több fiatal halálát követelő őrületnek, mely egy időközben már elpusztított japán horrorszoborhoz köthető. Itt a ideje tehát, hogy kellemes élményeket kapcsoljunk gyermekeinkben ehhez a kifejezéshez, amit Michael Ende: Momójával tudunk a legkönnyebben elérni.

Az író munkássága sokak előtt talán nem cseng túl ismerősen, de amennyiben azt mondjuk, hogy Végtelen történet, akkor alighanem mindenki előtt azonnal kitisztul a kép, hiszen ezzel a regénnyel Michaelnek határozottan örök időkre bérelt helye marad a gyermekirodalmon belül. Rendkívül nagy felületességre utalna azonban, ha csak ezzel az egy művével azonosítanánk, hiszen a Momo legalább olyan jó és különleges lett.

Akárcsak a Végtelen történet, úgy természetesen a Momo is a fantázia birodalmában játszódik, de ezúttal inkább a sci-fi, mint a hagyományos fantasy felé kalandozva. A regény cselekményének központi helyszíne egy valójában nem is létező nagyváros, mely valahol Dél-Európában fekszik és igencsak különleges dolgok történnek arrafelé.

Az embereket ugyanis hatalmába keríti egy különleges csoport, egy igazán kísérteties társaság, akik – remélhetőleg mindenkinek rögtön leesik a modern társadalmunkhoz kapcsolódó áthallás – arra kötelezik az embereket, hogy minél jobban takarékoskodjanak az idővel, azaz rohanjanak, és próbálják meg a lehető legtöbbet kihozni minden egyes percükből.

Csakhogy a lakók rádöbbennek lassacskán, hogy az idő valójában maga az élet, mely a szívekben lakozik, ezáltal minél jobban takarékoskodnak az idejükkel, annál kevésbé élnek, annál szegényebbek, üresebbek és ridegebbek lesznek a mindennapok, és az ember, mint individuum egyre idegenebbé válik önmaga számára.

Ennek a furcsa történetnek a főszereplője Momo, egy bátor hősnő, aki elhatározza, hogy minden áron felveszi a küzdelmet az elnyomó hatalom, a szürke sereg ellen, furcsa küldetését pedig semmi más nem segíti, mint egyetlen szál virág és egy teknősbéka.

Kalandja vetekszik a legizgalmasabb és legmozgalmasabb krimikkel, miközben egyetlen célja, hogy az emberek visszakapják az ellopott idejüket. Bár senki sem bízott benne, Momo bebizonyítja, hogy ez az alapjaitól megbetegített, gyakorlatilag reménytelennek tűnő világ igenis gyógyítható.

Azon túl, hogy Momo egy nagyszerű, fantáziában dúslakodó meseregény, mindemellett egyfajta önvizsgálatot is képes előidézni gyermekben és felnőttben egyaránt. Hasonló hatást kelt, mint a Kis herceg, mely tökéletesen ideális a gyermekek számára, de a felnőtteknek is, ha úgy érzik, hogy elvesztek a szürke, rohanó világban.

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!