Már az 1-2 éves magyar gyerekek is rendszeresen használnak okostelefont

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Az okostelefonok elterjedése mondhatni drasztikus módon írta felül a gyereknevelési szabályokat és korlátokat. A szülők között is nagy a megosztottság, hogy mégis mennyit használhatja a gyerek a telefont, a táblagépet vagy a számítógépet, hiszen vannak határok, melyeket nem szabad átlépni ezzel.

Hogy mégis hol? Egyáltalán mennyit használják az okostelefonokat és az egyéb kütyüket a magyar gyerekek? Ezekre a kérdésekre ad választ az ELTE egyik korábbi kutatása, mely az Alfa Generáció Labor közreműködésével direkt az alfa generációt, vagyis a 2010 után született gyerekeket vizsgálta.

Már az 1-2 éves gyerek is telefont nyomogat

A magyar kutatók közel 1300 szülő bevonásával szerették volna bebizonyítani hipotéziseiket, melyek ahhoz kapcsolódtak, hogy a 7 év alatti gyermekek hány éves kortól, hogyan és milyen hossz ideig használják az okostelefonokat és a táblagépeket.

Az eredmények pedig meglepők lettek, hiszen a kérdéses korosztály kapcsán kiderült, hogy az 1-2 éves korú magyar gyerekeknek több mint egyharmada rendszeresen használ valamilyen mobileszközt, ami Konok Veronika, a kutatáshoz kapcsolódó publikáció szerzője szerint veszélyes, hiszen ezeknek az élményeknek rengeteg negatív hatása lehet a gyerek fejlődésére.

Mint bizonyítást nyert, a magyar gyermekek is egyre fiatalabban kezdik el használni az ilyen készülékeket. Míg 2013-ban például a 2-3 éveseknek alig a 10 százaléka fogott rendszeresen mobilt a kezében, addig 2017-ben – amikor a most tárgyalt kutatás készült –, ez az arány már 40 százalék fölé emelkedett, sőt 4 éves kor felett 60 százalékról beszélünk.

Természetesen nem mindegy, hogy mekkora időintervallumról beszélünk! A vizsgálat során a rendszeres kütyühasználaton volt a hangsúly, illetve csak azok a gyerekek kerültek számításba, akik legalább naponta 30 percet megkapták az okostelefont vagy a táblagépet.

A szülő szerepe rendkívül fontos a helyes kütyühasználatban

A fenti eredmények bár ijesztőnek tűnhetnek, valójában azonban a telefon és a táblagép használata a mai kor velejárója, emiatt rendkívül lényeges, hogy a szülők beleavatkozzanak a folyamatba. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen tiltani kell a gyermeket az újtól és a moderntől, sokkal inkább a megfelelő szabályozás lehet az ideális példa.

A gyerekekre ráhagyni soha nem szabad az okostelefonok és a táblagépek használatát! Eleve a gyerekek mintakövető magatartást folytatnak, így ha tőlünk azt látják, hogy mindig a telefont nyomkodjuk, akkor értelemszerűen tőlük sem várhatunk el mást, hiszen miért kellene neki letennie a kütyüt, ha mi sem cselekszünk így?

A szakértők megfigyelései szerint azok a gyerekek használnak telefont és tabletet kisebb korukban jelentősebb mennyiségben, akinek a szülei jobban bevonódnak ezekbe a tevékenységekbe, tehát érdeklődést mutatnak azzal kapcsolatban, hogy mit csinál a lurkó, esetleg kölcsönös tanítás-nevelés is zajlik ilyenkor.

Ez eredendően nem rossz abban az esetben, ha a szülő ismeri a határokat, és azokat be tudja tartatni a gyermekével, így a fiatalabb szülők rendszerint jobban tudják kezelni a helyzetet, jobban ismerik a problémákat és veszélyeket, míg az idősebb szülőkre az jellemző, hogy inkább ráhagyják a gyerekekre ezt a hóbortot, ami az egyik legrosszabb alternatíva.

Jó és rossz is lehet ez a gyerekeknek

A fentiek alapján nyilván adja magát a kérdés, hogy mekkora baj az, hogy a mai gyerekek ilyen sok időt töltenek el már ennyire fiatalon a kütyükkel? Ezt a kérdést alapvetően két részre oszthatjuk!

Felelős szülői magtartással, szabályozással, kellő odafigyeléssel és megfelelő applikációk engedélyezésével a telefonok és a táblagépek rengeteg dolgot taníthatnak a gyerekeknek. Eleve felkészíthetik őket a modern világra, az előttük álló nehézségekre, miközben a játékok és fejlesztő szoftverek által szinte bármilyen képességük erősíthető lesz.

Sajnos azonban az Alfa Generáció Labor eredményei is rámutattak arra, hogy a korai kütyühasználat a megfelelő szabályozás és odafigyelés nélkül rengeteg kárt tehet a gyerek fejlődésében! Példának okáért kiemelték, hogy a kognitív- és önkontrollfolyamatok amortizálódása mellett a lurkók társas készségei is sérülnek ezekkel.

Hangsúlyozandó azonban, hogy mindez csak abban az esetben, ha a gyerekek túl sok időt töltenek el a kis képernyők nyomkodásával, nem nekik megfelelő tartalmakat fogyasztanak ilyenkor, mindemellett pedig a szülők, a testvérek vagy a többi gyerek teljesen kizárásra kerül az ilyenkor átélt élményből. Kétélű kardról van tehát szó, ami lehet jó és rossz is utódainknak!

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!