Egy kutatás szerint a gyermek matektudása meghatározza a felnőttkori sikerét

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

A matematika nagyon sok embernek okozott problémát gyerekkorában. Talán egyike a legkevésbé népszerű tantárgyaknak, így rengetegen irigykednek azokra, akik ügyesebben bánnak a számokkal, mint a többség.

Egy amerikai kutatásból pedig most az derült ki, hogy nemcsak gyerekkorban lehet irigynek lenni a jobb matektudással rendelkező emberekre, hiszen a vizsgálatok alapján, aki gyerekkorában jobb volt matekból, az felnőttként nagyobb eséllyel talál jobb munkahelyet és lesz elégedettebb az életével. Persze ne feledjük, ez csak statisztika!

Van szerepe a matematikának a hosszútávú sikerben?

A kutatást a Dél-Kaliforniai Egyetem kutatói, név szerint Pär Bjälkebring és Ellen Peters végezték el, akik az Understanding America Study névre keresztelt, reprezentatív mintavételre épülő alapanyagot használták fel arra, hogy választ kapjanak többek között arra a kérdésre: milyen szerepe van a matematikának a hosszútávú sikerben, illetve a gyerekkorban szerzett matektudás mennyire függ össze később az emberek anyagi helyzetével?

Bár a számok csak statisztikák, és az emberek életét rengeteg tényező befolyásolhatja, többek között olyan nehezen befolyásolható körülmények is, minthogy hová született, valójában azonban a kérdőíves adatfelmérésből az derült ki, hogy a jó matektudás igenis összefüggésbe hozható az emberek felnőttkorában tapasztalható sikerével.

Minél jobb valaki matematikából, annál nagyobb lehet a jövedelme

A hipotézis bizonyításához egy olyan kérdőíves kutatást használtak fel, ami azon túl, hogy felméri a társadalmi, demográfiai és vagyoni kérdéseket, ráadásként még nyolc matematika-feladatot is tartalmazott. Az ezekre a feladatokra adott eredmények alapján a kutatók képesek voltak felmérni a válaszadó matematikai képességeit, amihez rengeteg háttérinformáció is tartozott.

Az adatok tanulmányozását követően lineáris összefüggést tapasztaltak abban, hogy a matematikai tudást jellemzően párhuzamba lehetett állítani az iskolai végzettséggel, valamint a jövedelem mértékével egyaránt. Érdekes azonban, hogy amikor a végzettséget kivették a képletből, az arányosság ugyanúgy megmaradt, vagyis ha valaki jobb volt matekból, akkor annak jellemzően nagyobb esélye volt a jobb jövedelemre is.

A megoldott matekpéldák alapján minden megoldott feladattal a kérdéses személynél átlagosan 4000 dollárral volt nagyobb az éves jövedelem, mint a kérdéses tárgyból rosszabbul teljesítő embereknél.

Elégedettebbek is az életükkel a jó matekosok

A kutatás rávilágított még néhány érdekességre, így példának okáért arra, hogy akik jó matektudást szereztek maguknak gyerekkorukban, azok jellemzően sokkal elégedettebbek az életükkel, méghozzá azokhoz az embertársaikhoz mérten is, akik szintén jól keresnek, ellenben nem bánnak túl jól a számokkal.

A jó matekosok egyre boldogabbak voltak, ahogy nőtt a jövedelmük, ami szintén a gyerekkorukhoz, a matematika iránti szenvedélyükhöz vezethető vissza, egészen konkrétan a számok szeretetéhez.

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!

Milyen a jó pedagógus?

Általános probléma a szülők körében, hogy nem tudják eldönteni: gyermeküket jó pedagógusok tanítják-e vagy sem. Különösen akkor bukkan elő ez a témakör, amikor egy adott

Tovább olvasom »